A száraz levegő kimondottan káros a babáknak, ezért a kicsik szobájába nagyon fontos biztosítani a megfelelő páratartalmat. Ugyanakkor a felnőttek egészségi állapotára, valamint a bútorzatra sincs jó hatással, ha a levegő nedvességtartalma az ideális szint alatt van, ezért az ultrahangos hidegpárásító a lakás bármelyik pontján jó szolgálatot tehet.
Sőt, ha az ultrahangos hidegpárásító mellett döntünk, akkor nemcsak a nyálkahártyák kiszáradását előzhetjük meg, hanem a különböző színű fények jótékony hatását is élvezhetjük, illetve a különféle illatokat is bevethetjük a betegségek elkerülésére, enyhítésére, valamint a jobb közérzet kialakítására.
Ugyanis az Ökopolc webáruház kínálatában megtalálható ultrahangos hidegpárásító nem csupán egy vízgőzt előállító és permetező szerkezet, hanem egyben egy fény- és aromaterápiás berendezés is. Tehát, ha szeretnénk gondoskodni az optimális páratartalomról, akkor érdemes lehet az ultrahangos párásítót választani, mert ezzel még két funkciót kaphatunk, sőt, még egy harmadikat is, hiszen nagyon dekoratív a kivitelezése.