A világ megállás nélkül változik, aminek eredményeképpen a gazdaság is folyamatos átalakuláson megy keresztül. Az ipari forradalom óta, a termelés egy magasabb szintre lépett és a tendenciák nem látszanak megállni. Az internet, okos eszközök és a mesterséges intelligencia révén, hihetetlen mértékű gyorsulásnak és összekapcsoltságnak vagyunk a tanúi. A digitalizáltság az elmúlt évtizedekben érte el azt a szintet, ami már esélyt kínált arra, hogy akár valós időben mérhető legyen bizonyos ágazatok forgalma.
A papíralapú számlázással eddig erre kevés esély nyílt, de a modern szoftverek mindent megváltoztattak. Az összekapcsoltság óriási energiákat emészt fel, de sokkal ütőképesebbé teszi a fejlődést több területen. A vendéglátás ebből a szempontból meghatározó. Itt nemcsak a belső közönség felé való kiszolgálás a cél, hanem a turizmus növelése ugyanúgy. A hatóságoknak viszont kellenek a naprakész adatok ahhoz, hogy további fejlesztéseket hajtsanak végre, lehetőleg célirányosan.
A jogszabályok megszülettek, amelyek előírták az NTAK felé történő folyamatos adatszolgáltatást. Erre viszont úgy nyílik csak esély, ha mindenki alkalmazza a célra kidolgozott eljárásokat. A cmo.hu linkre kattintva, egy helyen összehasonlíthatod ezeket a lehetőségeket. Voltaképpen olyan speciális szoftverekről van szó, amiket telepítve bizonyos okos készülékekére, azok teljes értékű információk továbbítására lesznek képesek, ezzel csökkentve a járulékos költségeket.
Az eszközök továbbá hálózatba köthetőek, így a pénztárgép, POS terminál, adóügyi nyomtató hatékonyan teszik a dolgukat anélkül, hogy minden eszközbe külön kellene bevinni az adatokat. Voltaképpen csak egy mozdulat és máris kész a számla, a meghatározott információ pedig elindul a Turisztikai Ügynökség felé. Ilyen formában választható teljeskörű NTAK kompatibilis megoldás pénztárgéppel, adóügyi nyomtatóval együtt. Kérhető ingyenes ePénztárgép szoftver előre telepített vendéglátós cikktörzzsel. A CMO több opciót vonultat fel, amelyek között személyre, vagyis vállalkozásra szabottan érdemes válogatni, a költségek tükrében.