Az autósoknak minden évben ki kell fizetniük a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díját, ami sajnos, évről évre magasabb. Így érthető, hogy mindenki keresi a leginkább költséghatékony megoldást, például díjszámító rendszer alkalmazásával. Így sokkal egyszerűbben megtalálhatod a számodra legolcsóbb kötelező biztosítást.
Ha belépsz a Biztoshely biztosítási portálra, és használod a kötelező biztosítási kalkulátort, akkor pár perc leforgása alatt megtalálhatod a a legkedvezőbb megoldást. Itt szinte minden vezető biztosító kötelező biztosító ajánlata megtalálható, a díjszámító program pedig össze is hasonlítja azokat.
Ezzel a módszerrel nemcsak az aktuálisan érvényes tarifákat tekintheted meg, hanem azonnal megkötheted a szerződést is, amint felfedezted a számodra legjobb konstrukciót. Ugyanakkor tudnod kell, hogy a kgfb díjad számos tényezőtől függ, elsősorban a járműved motorjának teljesítményétől. De befolyásolja a szerződő fél jogosítványának kora, illetve az is, hogy mennyi kedvezményt vehet igénybe a gépkocsitulajdonos.
Könnyű megtalálni az olcsó konstrukciót
Tulajdonképpen a kalkulátor számol helyettünk, nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy az adatok bevitelekor ne tévedjünk, se a személyünkre, se a gépjárműre vonatkozóan ne írjunk hibás adatokat. Nem nehéz kiszúrni azt, hogy melyik a legolcsóbb kötelező biztosítás az ajánlatok közül, de ajánlott alaposan átolvasni a kiválasztott biztosító szerződésében foglaltakat.
Vigyázni kell, nehogy az olcsóság csapdájába essünk, ugyanis a következő 1 évben nem tudjuk módosítani a szerződésünket. Időt, energiát és pénzt is megtakaríthatsz az online szerződéskötéssel, amit a portálon elvégezhetsz.
Gondolj bele, hogy mekkora előny ez azokkal az autósokkal szemben, akik személyesen keresnek fel több biztosítótársaságot, hogy láthassák azok kgfb-re vonatkozó ajánlatait! Ráadásul, ha a portál munkatársainak közreműködésével váltunk kötelező biztosítást, nem lesz sok teendőnk, hiszen a szakértők mindenben segítenek, elvégzik a teljes adminisztrációt rövid idő alatt.
Személyre szabható a biztosítás
Magyarországon minden egyes biztosítótársaság szolgáltatása a kgfb-re nézve, személyre szabható. Ez azt jelenti, hogy ügyfélként te állíthatod össze, hogy az alapbiztosítás mellé melyik kiegészítőket kívánod hozzárendelni. Ez szintén az online kötés hatalmas előnye, hiszen a saját otthonodban, kényelmesen alakíthatod a módozatokat, amíg a leginkább megfelelőnek nem találod.
A díjszámító rendszer által kiszámított fizetendő tarifa teljes körű, vagyis tartalmazza az adatok alapján számított összeget, amiben már benne van a baleseti adó is. Ez utóbbi nélkül ugyanis nem lehet kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kötni.
Ha többféle kedvezményre vagy jogosult – például a gyermekek száma miatt, esetleg közalkalmazottként dolgozol, vagy casco-val együtt kötöd meg a kötelező biztosítást – ezeket az információkat mind meg kell adnod a programnak. A rendszer ennek megfelelően kalkulál a kedvezményekkel is. A kötelező biztosítás megkötése előtt mindenképpen érdemes használnod a kalkulátort.